A kisbéri-félvér lovak tenyésztőinek a Mikulás egy színvonalas rendezvényt hozott kedvenc helyszínünkön, a Sarlóspuszta Club Hotelben. A kétnapos "Mikulás-buli" első napján először négy ló bírálatát gyakoroltuk Sári Viktor vezetésével. A lovakat először a tenyésztők bírálták a szokásos bírálati lapon, azután Viktor -- aki nemcsak kiváló lovas és edző, hanem gyakorlott és precíz bíráló is -- minden testtájról elmondta a véleményét és a tőle kapott pontszámot. Sok résztvevőnek csillogott a szeme, amikor Viktoréhoz hasonló pontokat sikerült adni, és rengeteget tanultunk a különböző szempontokra adott minősítések részletes magyarázatából. Köszönjük Majnár Anitának, Kormos-Hegyi Jázminnak és Szász Henriettának a lovak előkészítését és bemutatását!

Amikor már eléggé kifagytunk, az előadóteremben folytattuk a programot Walleshausen Gyula előadásával. Gyula 10 évig dolgozott a sárvári ménesben, innen ered a kötődése a kisbéri-félvér fajtához. Sziszifuszi munkával válogatott össze legalább 40 képet az 1960-as, 70-es és 80-as évek díjugratásban nagypályákon versenyző, illetve díjlovaglásban kipróbált kisbéri-félvér lovairól. Sajnos a legtöbb ló már herélten került a díjugrató pályákra, a kancáknak pedig elenyésző hányada tudott a tenyésztésben maradandót alkotni, így a legjobb lovak nagy részének genetikája elveszett. Őzikének, aki Merengő Örzse nevű unokáján keresztül erős, különlegesen jó kancacsaládot alapított a TIMPEX Kft-nél, az olimpiai pályáját is láthattuk filmfelvételen.
Gyulának "A magyar lovassport története" sorozatban megjelent egy könyve is, amely kapható a Lovas Szövetségnél a Nemzeti lovardában -- a most látott lovak nagy részét ebben a könyvben is megtaláljuk.
A nap utolsó előadásán ismét Sári Viktoré volt a főszerep. Ahhoz, hogy egy ló meg tudja mutatni a genetikában kódolt értékeit, még igen sok munka vár a tulajdonosára -- már egy tenyészszemlére vagy Körungra való felkészítés is nagy szakértelmet igényel, és már embrió-korban elkezdődik. Vannak országok, ahol a mének felkészítését külön erre specializálódott csapatok végzik, leginkább nekik köszönhető a lovak kultúrált, szép bemutatása.
Gyula előadásáról hangfelvétel készült, Viktoréról videó, mindkettőt hamarosan feltöltjük.
A Sarlóspuszta Club Hotelben megszokott finom vacsora után a tenyésztők egy része még sokáig beszélgetett -- ilyenkor jönnek egy pohár bor mellett a világmegváltó gondolatok.
Vasárnap délelőtt kötetlen beszélgetéssel folytatódott a program, a fő téma a fajta jövője, illetve a legfontosabb tennivalók voltak. Az egyesület a ménvonalak kezelése terén tud a legtöbbet tenni a fajta megőrzéséért, most is főként ez a téma volt előtérben. A leginkább veszélyben lévő régi kisbéri-félvér vonalak közül a Filou vonal az, amely most reflektorfénybe került egy jó küllemű sötétpej mén (Filou Zorró) megjelenésével. Lóska János felajánlotta, hogy ő maga is fedeztet ezzel a ménnel néhány kancát, a tenyésztői bizottság pedig megtárgyalja, hogy az egyesület hogyan tud segíteni a tenyésztőknek az ország keleti részén álló ménhez való hozzáférésben.
Egy másik régi vonalat, a Formást illetően Kakas Antal felajánlott az egyesületnek megvásárlásra kb. 50 adag mélyhűtött spermát a Formás III (Forgószél) méntől.
Kovács Máté kérte az egyesületet, hogy a Dunure Mózes részére adjon korlátlan tenyésztési engedélyt. Erről ezen a megbeszélésen nem lehetett dönteni, a tenyésztői bizottság fog tárgyalni róla a következő ülésén.
A beszélgetés irányítója Sári Viktor volt, köszönjük a nyugalmat sugárzó hozzáállását, amellyel a kialakuló vitákat mederbe tudta terelni!
Ezzel az egyesületi események erre az évre véget értek, még a szokásos naptárt kapják meg a tenyésztők az egyesülettől, az idén falinaptár formában. Kellemes ünnepeket kíván minden tenyésztőnek az egyesület vezetősége!